Tuesday 27 November 2012

Gyorshír (magyar) - Nyílt nap a Refiben- 2012

2012. november 15-én, a Sárospataki Református Kollégium Gimnáziumában megrendezésre került az évenként ismétlődő nyílt nap. Ez az esemény lehetőséget nyújt arra, hogy a jövendőbeli kilencedikesek - szüleikkel együtt - bepillanthassanak az iskola mindennapjaiba.

Amint megérkeztek a látogatók a "Refi" - ként becézett gimnáziumba, máris fogadta őket a nyílt napot szervező csapat és kísérték az érdeklődőket a nap folyamán.

A szervezők körbevezették a szülőket, majd egy részletes bemutatón vehettek részt, ahol feltárták az iskola múltbeli történelmét és jelenlegi helyzetét.

A nap folyamán a nyolcadikos diákok meglátogathattak egy-két órát igényeik szerint. Az idegennyelvi órák nagyon népszerűek voltak a diákok körében, volt ahol tucatnyian is megjelentek.

Az iskola angol anyanyelvű tanára, Aiysha Jebali (22) hozzáfűzte:
"Úgy vélem, hogy a nyílt nap nagyon jó lehetőséget nyújtott a jövendőbeli diákjaink megismerésére, akik jövőre csatlakoznak majd hozzánk. A fiatal diákok és szüleik egyaránt érdeklődéssel követték az egyik kéttannyelvű órámat. Megelégedéssel töltött el az az érzés, hogy ennyien figyelemmel kísérik az itteni munkámat."

Written by Aiysha Jebali
Translated by Magyar Sandy
Revised by Borka Máté, Jánószky Anna and Demkó Ferenc

Thursday 22 November 2012

Open Day 2012 - News Report

--> 15 November 1012, saw the latest in Sárospataki Református Kollégium Gimnáziuma's annual open days. The open day allows prospective students and teachers to view the school in action.

Prospective students and their parents came to the school, popularly referred to as, "The Refi", and were met by the management team.

The management team provided their guests with a tour of the school, as well as a presentation about the school's history and present situation. 

The visitors were then permitted to join some of the classes that were running during the 4th and 5th periods.The language department was very popular and saw some 8-10 people added to each class.

The school's native speaking English teacher commented, saying:

"I think that the open day was a great opportunity to get to know the students that would be coming to the school, next year. I had parents and teenagers join my special language class and my dual language class and it was great to see parents and teens alike joining in on the lesson I had prepared!"