A Refi költészete - Poetry from Refi

Búcsúvers

Hová tűnt az öt év?

Elszállt, elrohant.

Szívünkben az emlék,

csak a szép marad.

Amikor átléptem a gimi küszöbét

ijedten,riadtan szaladtam volna én.

El innen máshová...

De visszatartott

A tudni akarás.

Barátokat nem szereztem én.

Voltak rossz napok,

amikre nem emlékszem rég.

Kedves tanárnők!

Kedves tanár urak!

Megfogadom intő, jó tanácsukat!

Nem voltam én szende,

sokszor nem is csendes,

sem a kis herceg,

akit régóta ismerek.

Itt jöttem rá a nagy bölcseletre:

"Jól csak a szívével lát az ember".

Hová tűnt az öt év?

Elszállt, elrohant

Szívünkben az emlék

örökre megmarad.

by Batári Viktor, 13.E

Csak élni szeretnék...

Csak élni szeretnék, Élni boldogan, És elmondani neked, Hogy mit érzek irántad... De ezek csak szavak, S nincs, mi valóra váltsa... Csak élni szeretnék, Élni nélküled, És elmondani neked, Hogy boldog vagyok nélküled... De ezek csak szavak, És csak a felejtés váltja valóra... Csak feledni szeretnék, Feledni nagyon, És elmondani neked, Hogy elfeledlek örökre... De ezek csak szavak, S nem gondolok rád többé...

Pauljucsák Beáta 10.A

Néha

Néha, néha felszakadnak,

Szívem legbelső rejtekei,

S előjönnek a sebek,

Amelyek gyógyulnának,

De feldolgozni nem lehet.

Megrohamoznak az emlékek,

S hagyom sebeim vérezni,

Egy csöndes szobában,

Ahol könnyeimből árad ki,

Az a sok-sok fájdalom.

Lassan a sebek könnyebbek,

A könnyek visszahúzódnak,

A fájdalmak enyhülnek,

Szívem visszazárja

Legbelső rejtekét.

Az emlékek tisztulnak,

Jelek, melyeket rejt a lélek,

Mosolyogva visszatérnek,

Lelkem húrjai a csend után,

Újra pengeni kezdenek.

Herle Kornélia 9.A

Házi(feladat) hexameter

Ódon könyveken álmodik kis kanapéján, Mó a moly. Szép szeme csukva, de pilla se rebben, por takarója. Bár, ha lengedezik körülötte szösz és mösz, Mó komoly, Szárnyai görcsösen körbe karolják, összeragadva. Mégis, hogy marad oly mereven? Sose mozdul, nem dalol... Úgy biza, hogy kilehelte a lelkét, Mó, a komoly moly!


Máté Lilla 13. E



Más vagyok?!
Van bennem még
Más is.
A szívem ég,
Fáslis.

Kéne egy fék
Az embernek,
Mint egy ék
A támasznak.

Fáznak
A lelkek odakint,
Mind a harminc fokban,
Temetetlen halmokban
Gyűlnek,
Ülnek.
Ez érdekes a fülnek?
Nem csak a bulvár,
Ami kint vár -
Csak repedezett fal,
Mit szolgák hada fal
Fel.

Majd meglel,
Ha kell
A jó
Szó.
Minden, ami kell,
Csak kell,
Mert kell.
A szív azonban
Nem kel,
Egyáltalán nem kell.
Miért nem kell?
Miért nem kel?
Nem érdekel ember?
Nekem több kell.
Csak kell,
Mert kell
És kell.

Én azonban kelek,
Mégsem kellek,
Mert beteg a nép.
Valósága álomkép,
Épp
Csak butaság
Az a sok rossz,
Ami a szívekben
Ég
Még
Mindig.
Mindig.
Más vagyok?!

Németh Zoltán, 12.E

Ki vagyok én?

Ki vagyok én ki egyszerűen élek, ki kihívástól sohasem félek, Kinek majdnem minden tette vétek, s minden reggel balgán remélek?

Ki vagyok én ki atyám nyomába se érek, s ki anyám jóindulatával visszaélek, ki olyan lányt szeret kit nem érdemel meg, s inkább félénken lassan odébb megy?

Ki vagyok én ki csak bosszúságot okoz, kiben a bizonytalanság kényelmesen lakoz, ki könyvet soha vagy csak elvétve lapoz, ki magában hordozza a legnagyobb gonoszt?

Senki vagyok.

Senki vagyok mindenki szemében. Egy letűnt csillag a sötétben, ki ha felgyullad véletlen nem veszi észre azt senki sem.

De én kitartok hisz még több vagyok. Több annál mint ki csak halványan ragyog. Fényesebb a napnál csak nem látnak engem, Mert a fény bent van a szívemben.

Kitartok, s remélek mindvégig, Mert igen is lesznek, kik ezt megértik! Hisznek bennem, eligazítanak hosszú utamon, Kezem el nem engedik, s érzem: velük el nem bukhatom!

Pinczés Kristóf, 13.E

***hamarosan újabb versek érkeznek.